Önmagát csapja be, aki fantáziájában (avagy testi valójában) ne élte volna át Lars von Trier parabolájának riasztó valóságát. A valaha élt legszentebb ember személyiségén is akadhat olyan rés, amelyen betekintve felsejlik a szörnyű szenvedés. A modern kor embere számára Freud és Jung nyomán is górcső alá vett sexualitás megélése, a cselekedetiért felelős ember konfliktusainak hű tükre a kiindulás. Feldolgozható e mindez, körülrajzolhatóak, meghatározhatóak e általa morálunk határai ? A téma „lerágott csontságát” egy perc alatt feledteti Lars von Trier konzekvenciája. A frigidségétől nimfomániájával szabadulni kívánó nő bemutatásának szélsőségessége, a megjelenítés képi nyelve, kihívás és szembesítés is egyben. A két ember párbeszéde nyomán kibontakozó bensőségesen felrajzolt, minden mozzanatában tökéletesen felépített történet valójában olyan drámai tükör, amelybe éppen kendőzetlensége okán sokan nem szívesen tekintenének. Nyilván tisztelni kell ezt a szándékot, ezért semmiképpen sem filmajánlónak szánom gondolataimat.
A testnedvekben, sőt vérben sem szűkölködő valóságábrázolás mégsem válik riasztóvá, -jóllehet az infantilisebbje pornográfiát, avagy talán még horrort is sejthet farvizén- mert minden pillanatát áthatja a von Trier-féle szembesítés. A film kérdésfelvetését (intellektuális világát, hogy még több kedélyt borzolgassak) olvasatomban egy percig sem veszélyeztette az ábrázolás nyersesége, szókimondása. Ezért is válhatott drámaivá főhősünk pénzbehajtási jelenetében alkalmazott „pszichotechnikája”: a megdöbbentően kiagyalt -ám annál eredményesebb- vallatási technika eddig talán soha nem ábrázolt tárgyilagossága. E technika -amint a búvár alámerülve a tenger mélyéből- hozza elő a lélek felszín alá rejtett torz titkait. Ebben az összefüggésben persze maga a megtestesülő gonoszság, amely a főhős teljes életének horizontján majd feloldozásért is kiált. Valójában a film jól követhető események: egy élet történéseinek elmesélésen keresztül képes elénk tárni a lélek árnyoldalát. Mélységesen meghatottak szimbólumai: életünk fájának megkeresése, vagy a sikátorainkon történő (szimbolikus) áthaladás. Ez utóbbi egyértelműen a legfontosabbnak tartott Jung-féle álomszimbólumok közül való. Bach polifóniájának elemzése és felhangzó akkordjai, avagy a Hubble távcső világegyetem képei is részesei minden érzékünkre ható filmnyelvének. Külön érdemes szólni Lars von Trier -leginkább képi- humoráról, sokszor valamiféle „Verfremdungseffekt”-ként is értelmezhetőek, oldják a nézőben okkal halmozódó feszültséget. Sok múlott von Trier jól választott színészein: Charlotte Gainsbourg, Stellan Skarsgård, Shia LaBeouf, Uma Thurman alakításai izgalmasak, utóbbi most hitette el velem először képességeit.
