Agnieszka Holland biztos kézzel nyúl a világirodalom etalonja életének bemutatásához: szerethető-megindító filmmel ajándékoz meg bennünket. A "nagy falatot" remek képsorokkal, az életutat időbeli ugrásokkal és nem kis bátorsággal botor jelenünk kafkaemlékeivel bizarr, Magritte-i képekkel gazdagítva, érzékletes élet- és korrajzzal, az elmúlt századforduló levegőjében létezőkkel festi fel.
Franz megjelenítése is telitalálat, számomra az eddigi leghatásosabb, hiszen Mesterünk kurrens figurája nem először kel életre filmvásznon.
Különösen megkapó a nyárspolgár apa tükrében létező Kafka, zseniális apaszínésszel. A film végén kitörő zokogásával együtt siratjuk e világunktól oly fiatalon-tragikusan búcsúzni kényszerülő gyermekét. (Számomra Papa figuráját is megidézte, aki matematikai egyenlegként kezelte az életet, hogy ifjúságomat az ellene való lázadásom itassa át. Gyanítom ez is egyik forrása Kafka iránti rajongásomnak. Az átváltozást, vagy éppen most A kastélyt -Krasznahorkai Nobel-díja kapcsán- újra és újra olvasom.)
Különös bájt ad a filmnek a korabeli medicina ábrázolása, vagy éppen az életreformmozgalmak vizuális megjelenítései, az előbbi horrorisztikus epizódjaiban is finom humorral átitatva. Külön értéke ez a filmnek, amikor a filmvásznon is állandósult az öncélú, értelmetlen rettegtetés.
Ritkán nézek újra filmet, ám a következő év elején forgalmazásra kerülő Kafka filmmel látványgazdag ábrázolásmódja, érzékletes képi világa miatt is kivételt teszek. Magyar feliratozással megy, így élvezhetőek a német és a cseh nyelvi váltások, ezzel is aláhúzva a "monarchiás" hangulatot.
.jpg)
