2025. december 23., kedd

Kafka élete

 

Agnieszka Holland biztos kézzel nyúl a világirodalom etalonja életének bemutatásához: szerethető-megindító filmmel ajándékoz meg bennünket. A "nagy falatot" remek képsorokkal, az életutat időbeli ugrásokkal és nem kis bátorsággal botor jelenünk kafkaemlékeivel bizarr, Magritte-i képekkel gazdagítva, érzékletes élet- és korrajzzal, az elmúlt századforduló levegőjében létezőkkel festi fel.
Franz megjelenítése is telitalálat, számomra az eddigi leghatásosabb, hiszen Mesterünk kurrens figurája nem először kel életre filmvásznon.
Különösen megkapó a nyárspolgár apa tükrében létező Kafka, zseniális apaszínésszel. A film végén kitörő zokogásával együtt siratjuk e világunktól oly fiatalon-tragikusan búcsúzni kényszerülő gyermekét. (Számomra Papa figuráját is megidézte, aki matematikai egyenlegként kezelte az életet, hogy ifjúságomat az ellene való lázadásom itassa át. Gyanítom ez is egyik forrása Kafka iránti rajongásomnak. Az átváltozást, vagy éppen most A kastélyt -Krasznahorkai Nobel-díja kapcsán- újra és újra olvasom.)
Különös bájt ad a filmnek a korabeli medicina ábrázolása, vagy éppen az életreformmozgalmak vizuális megjelenítései, az előbbi horrorisztikus epizódjaiban is finom humorral átitatva. Külön értéke ez a filmnek, amikor a filmvásznon is állandósult az öncélú, értelmetlen rettegtetés.
Ritkán nézek újra filmet, ám a következő év elején forgalmazásra kerülő Kafka filmmel látványgazdag ábrázolásmódja, érzékletes képi világa miatt is kivételt teszek. Magyar feliratozással megy, így élvezhetőek a német és a cseh nyelvi váltások, ezzel is aláhúzva a "monarchiás" hangulatot.

 



2025. március 28., péntek

Az isteni Sarah Bernhardt (a díva alkonya)

 Felkavaró, látványgazdag film idézi fel a drámakirálynő emlékét.

Az ominózus lábamputációval kezdődő, majd a betegágyához érkező szerettei kapcsán megelevenedő utolsó két évtized történései sorolnak előttünk lebilincselő képsorokban.
A humorral leplezett halál gondolata is kísérti, ám még évei vannak hátra. A film remekül (kiváló vágásokkal) játszik az idősíkokkal, hogy története végén megrendülten távozzunk ebből a valójában pazar moziból. Ritka, kivételes együttállás.
(Megdöbbentettek az életre kelő híres kortársak is, valahogy megegyezett egy-egy filmbéli figura a róluk bennem élő képpel: akár Zolára, Muchára vagy dr. Freudra gondolok most vissza, még akkor is ha szerencsénkre vannak elérhető fotók is róluk.)
A jeleneteket aláfestő ábrándos Debussy zongoradarabok és leginkább a film végén Ravel híres, a hercegnő halálára írt "pavane"-ja tették tökéletessé számomra a filmélményt:
Maradt némafilmjelenet is Berhardtról:
(A „Toscát” Sardou kifejezetten Sarah számára írta, egyik előadása végén a kellékes figyelmetlensége miatt a puszta padlóra esve zúzta össze a térdét, amelynek a kálváriája itt kezdődött.)
A fotográfus Felix Nadar készítette fotók a fiatal szinésznőről: