2020. március 1., vasárnap

Zárójelentés, zarándokkórussal

Kényszernyugdíjazott főorvos ismerőstől tudom, bezárt kórháza műszereit hogyan cipelték haza ("még a telefonokat is kitépték a falból") a szintén percek alatt kiebrudalt kollégái. Ez a morál a kiindulópontja Szabó István Zárójelentés című filmjének is, amelyben a maga eszközeivel látleletet ad jelenünkről. A lényeg azonban egy idilli környezetben, a tó közepén két csónakban zajló párbeszédben: a hívő ember (Isten szolgája) és az "életét megélő" ember dialógusában összpontosul. Utóbbi maga a filmrendező. Mindenekelőtt kamaradarabnak tűnt számomra ez a kétségtelenül rezignált Szabó film. Markáns figurákkal bemutatott sorsok felvillantásával és a kórházától megválni kényszerült főorvos történetén keresztül. Pontos diagnózisa széthulló jelenünknek.

Korosztályom színészeinek legjava vonul fel kisebb-nagyobb szerepekben: elképesztő gazdagság! Számomra a főorvosunk anyját zseniálisan alakító Csomós Mari és a pap szerepében megjelenő Eperjes Károly felejthetetlen.

....és persze a búcsú, ettől a mi életünkben -vélhetően- már nem változó világtól Wagner Tannhäuserének zarándokkorusával, amit aztán csendben én is dúdolni kezdtem: Ewigkeit...Ewigkeit....

Hieronymus Bosch: Gyönyörök kertje

Emlékeim szerint értelmiségi lakás elképzelhetetlen Bosch-kötet, a könyvek közt kandikáló monstrum nélkül. Egyik első művészeti albumom a titokzatos Maestroról -még a "Komplett opera/L'opera completa di..." sorozatból- ma is megvan kopottas reprodukcióval. A madridi Pradoban aztán mágnesként vonzott a "Kert" néven emlegetett triptichon (később "Gyönyörök kertje"), amiért II. Fülöp kínoztatta (körmüket tépkedtette) az alkotást rejtő őröket, hogy flamand földről új kolostorpalotájába, az Escorialba cipeltesse, hogy aztán a fáma szerint halálában is a kép lehessen társa.
A Mária Kongregáció feljegyzései közt találkozunk csak Bosch nevével, amelynek tagja volt és megbízásukból is festett oltárképet a Születésről. Mást nem tudunk róla, illetve azt, hogy eredeti neve Jheronimus van Aken volt. Kizárólag művei tartják izgalomban tehát több mint félezer éve a képei varázsában merítkező halandókat. 
A ma látott spanyol film a madridi királyi múzeum monumentális kincséről profizmussal taglalja a Bosch kérdéskört és igyekszik közelebb vinni e titokzatos műhöz. Leginkább a paradicsomi jelenet ragadott most meg, ahol a Teremtő fejében Jézus arcvonásait vélik felfedezni a kutatók: a röntgenfelvétel egy balra forduló szakállas Atya fejet mutatott ki, ezt váltotta fel a képből ránk kinéző újabb, hogy aztán Éva kezét fogva még különösebbé váljék a szimbolika.
A konklúzió: a monumentális tabló saját magunk tükre, amennyiben bennünk van a Pokol és a Mennyország, csak irgalomért esedezhetünk.
Ezért is volt gyönyörű a film végén a Bach zenei idézet:
(...és a fenékre festett kottát most Reneé Fleming simán ki is énekelte nekünk.)
A becsukott triptichon két szárnyából összeálló grisaille ábrázolásról jó lett volna többet is hallani. Az érzékletesen ábrázolt gömbben középütt a Föld lapos korongja....a Világ Teremtése, ám talán ez is olyan különös világképet ábrázol, amely a kinyitott három fatáblán más dimenzióban bontakozik ki. Mindenesetre a geometriája számomra lenyűgöző.