Kényszernyugdíjazott főorvos ismerőstől tudom, bezárt kórháza műszereit hogyan cipelték haza ("még a telefonokat is kitépték a falból") a szintén percek alatt kiebrudalt kollégái. Ez a morál a kiindulópontja Szabó István Zárójelentés című filmjének is, amelyben a maga eszközeivel látleletet ad jelenünkről. A lényeg azonban egy idilli környezetben, a tó közepén két csónakban zajló párbeszédben: a hívő ember (Isten szolgája) és az "életét megélő" ember dialógusában összpontosul. Utóbbi maga a filmrendező. Mindenekelőtt kamaradarabnak tűnt számomra ez a kétségtelenül rezignált Szabó film. Markáns figurákkal bemutatott sorsok felvillantásával és a kórházától megválni kényszerült főorvos történetén keresztül. Pontos diagnózisa széthulló jelenünknek.
Korosztályom színészeinek legjava vonul fel kisebb-nagyobb szerepekben: elképesztő gazdagság! Számomra a főorvosunk anyját zseniálisan alakító Csomós Mari és a pap szerepében megjelenő Eperjes Károly felejthetetlen.
....és persze a búcsú, ettől a mi életünkben -vélhetően- már nem változó világtól Wagner Tannhäuserének zarándokkorusával, amit aztán csendben én is dúdolni kezdtem: Ewigkeit...Ewigkeit....
