Gyerek és kamaszkorom emlékképei sok évtized elteltével is tesznek fel kérdéseket.
Kúriaszerű idilli házunk a gyár árnyékában, utóbbi sistergő-süvítő zajával tépázta átlagos mindennapjainkat. Szorongást, félelmet gerjesztő vezetékei, monstrum, eget záró épületidomai telepedtek álmos vidéki délutánokra. Nem óvtak amint a környező természet szelíd fái, buja vegetációja, hanem figyelmeztettek. Titkát letapogatni hívott a kamasz éveimbe beszivárgó folyóparti szörnyeteg minden marcangoló hangja, szusszanása és gőz emanációja.
A Vörös sivatagot is Papa szombati mozijában láttam: mindig a gép mellett ülve hallhattam annak surrogását. Mennyire meghatározó mindaz amit gyerekkorunkban látunk-hallunk! Mennyi lenyomat, impresszió, gondolatfoszlány amelyet értelmezni hivatott az emlékezet :
