Semmelweis, avagy ahogyan Koltai Lajos látja-láttatja

 

Az mindig lenyűgöző amikor elhivatottsággal, ambícióval, tapasztalati úton születnek forradalmasító felfedezések, ahogyan Semmelweis is egy új korszakot előlegezett meg a gyógyításban. Van magában a tényben is valami felemelő. Jóllehet életében folyamatosan használhatta, fordíthatta gyógyításra eredményeit, az igazolás -a kórokozók tudományos felfedezése- csak később, halála után érkezhetett meg.

Így különösen méltó dolog Semmelweis Ignácról, "az anyák megmentőjéről" minden módon emlékezni, mondhatni megtartani a nemzet emlékezetében, ám nem mindegy hogyan !

A neves operatőr Koltai Lajos, rendezőként vállalkozott is e munkára. Szépen fotózott, epikus mű született, néhány kiváló színészi alakítással. Ám maga a történet -Semmmelweisé- jócskán át van írva, a valóságosnál hatásosabbá formálva. Az orvos-nővér kapcsolat közhelyességére fókuszálni orvosunk esetében különösen durva, ám kétségtelenül hatásos... jóllehet pontos adataink vannak munkássága mellett a családi életére vonatkozóan is. A filmben minden teljesen másképpen alakul.

Nem értettem, pontosabban túlságosan didaktikusnak tartottam ezt a meglehetősen populista osztrák-magyar szembeállítást sem. A valóság itt is más volt amint a filmben. Életének valódi drámája messze nem erről az ellentétről szól, sokkal inkább arról, hogy végső soron ő is hivatása áldozata lett és halt meg viszonylag fiatalon. A filmben erről szó sincs, sajnos. Valamiféle "heppiendet" kapunk helyette és azon is eltűnődtem miért éppen ott ér véget a film ahol (nem spoilerezünk).

Örömmel töltött el mégis, hogy ez a nagyszerű ember megelevenedhetett egy angol feliratos filmben, ám sajnos hamis a kép. Kár. A film néha ráadásul "leül", unalmassá válik, így került sor arra, hogy az előttem lévő sorban ülő, időnként felém szimatoló két hatalmas ebre is figyelhessek.

http://semmelweis200.hu/semmelweis-ignac-elettortenete/

Napoleon

   Nagyszerűen megfestett romantikus "mozgó festményeket" látni Ridley Scott filmjében: tökéletes egységben kel életre a természet és az alatta öldöklő ember. A csaták-harcok látványvilága, az évszakok művészi ábrázolásának a kontrasztjával megragadó. A természet erejét, mindenekfelettiségét is sugallják e képek. Sajnos csak ennyi e film erénye.

A film a Joséphine szálat erősíti fel (így csalódás is a film e korszak ismerőinek): vélhetően karmikus kapcsolat fűzte össze e -magánéletében tökéletesen csapodár- két embert. Jóllehet hozzá írott leveleit halála után azonnal kilopták fiókjából és pénzzé tették (így maradhatott az utókorra) amelyből pontosan ismerjük a császár érzelmeit... ám nekem mégis idealizált a filmbéli kép. (A halál közlését és a levelek eltűnésének a tényét egy megindító jelenetben láthatjuk Joséphine első házasságából származó lányától Hortense-től. Ő lesz a császár fivérének a felesége és a későbbi III. Napoleon anyja.) A Joséphine-t alakító Vanessa Kirby színgazdag játéka Phoenix-szel furcsa páros. Kétségtelenül "tökös" -ám mindenképpen merev- Joaquin Phoenix alakítása. Napoleon ábrázolásainak ellentmond a színész maszkulinitása (N. az ábrázolásain lágyabb arcvonásokkal rendelkező és "puhább" figurának tűnik).

Van egy rendezői változat is, dupla menetidővel, ott talán több és alaposabb amit el kíván mondani rendezőnk, talán kevésbé kapkodó a vágása is a változatnak, habár e hosszú film után kétségeim támadnak.

(Ui.: modern korunk mindent szétrágó "pszihoanalizatőrei" Napoleon alacsony termetével és különösképpen természet adta piciny intim méretével/utóbbit a feljegyzések szerint gyakran nézegette, sőt méregette (!) is magyarázzák mérhetetlen ambícióit, amellyel mindezeket-frusztrációit kompenzálta. Az analízis még pikánsabb amikor leírt mondatai alapján rejtett homoszekszualitást is emlegetnek: azt mondta, hogy a barátság a vonzó férfiakkal először fizikai vonzalommal kezdődött: "az ágyékánál és olyan helyeken, amik névtelenül maradnak" vette szemügyre őket. Azonban, hogy volt, hogy nem volt, miként volt..... huss madár. Szerencsére e film meghagyja illúzióinkat-ez is egyik erénye, jó is ez tépett korunkban.)

Megfojtott virágok (Killers Of The Flower Moon) by Martin Scorsese

 Martin Scorsese már hányszor is lopta szívembe magát ?

Az Ártatlanság korával kezdődött: egy New York-i, felső körökböl származő hölgy rendkívül finom lélekrajzával (abba a NYC ba érkeztek távoli rokonaim is a színpadi világítást megreformálni az 1880 as években), majd láthattam Van Gogh Mester gunyájába bújva Kurosawa képsoraiban, tiszteletét leróva a holland festőművész és a japán filmrendező előtt.

Aztán a "nagy filmek", a maguk drámai és tökéletesen kidolgozott, igazi mozgóképes világával: Taxisofőr, New York-i bandák, pár éve a lebilincselő Ír.... és az ő remek szereplői DiCapio és De Niro...amint a mai közel négy órás filmeposzban is.

Én, aki alig tudok végigülni feleennyi idejű mozit, ma a zsöllyéhez ragasztva csodáltam a 80 éves nagymester megrendítő (talán búcsú? ) filmjét az oszázs indiánokról, az amerikai hőskor/olajkor visszapillantó tükrében.

Mindezt profizmussal, kidolgozottsággal, lebilincselően, a felkavaró történet zárása is megrendítő.

https://index.hu/.../film-megfojtott-viragok-martin.../

https://magyarnemzet.hu/.../martin-scorsese-megfojtott...

JEANNE DU BARRY

 Versailles különböző évszakokban, napszakokban full totálokban lenyűgözően elénk tárva. Pazar enteriőrök, kosztümök, jól fotózott, megkomponált jelenetek, káprázatos tükörtermi bevonálás során kel életre Mme du Barry története. Látványban nincs is kispórolva semmi.

Sajnos életének drámája, szappanoperává silányítva. A "show"-t kétségtelenül a király belső lakájának (egyfajta ceremónia mesterének) alakítója és a király háromlánya (bigottak, gonoszak és ketyósok) viszik el. A film egészét -legalább is első, nagyobbik felét-, átlengi egy jó értelemben vett groteszkség, ez is érdeme. A történet a végén átmegy megsiratósba.

A főszereplők sajnos nem: Johnny Depp lárvarac (időnként jól felvakolva, rá is fér a sztár mai állapotára). A címszereplőt is alakító és a filmet is rendező Maïwenn kétségtelenül megszerezte a pazar látványvilág elénk varázsolásához szükséges milliókat, gondolom ennek okán játszotta el a királyi szerető hálás szerepét, ám semmiképpen sem Mme du Barry. Mutatós és színészi képességeknek sincs híján, ám mégsem festi fel a híres madám "arcképét". Annál inkább a valójában epizódszereplő, ám tökéletes illúziót keltő Marie Antoinette, például. Egyetlen -elhíresült mondata el is hangzik: “Milyen sokan vannak ma Versaillesban”

A film végén van néhány nagyszerűen megkomponált, jól vágott elgondolkodtató jelenet, ezek a király, XV. Lajos halálához kötődőek.

Sajnos a Madame életének drámai vége is "elúszik": tudjuk, hogy néger szolgája Zamor értelmetlenül jelenti fel és így guillotine alatt végzi földi pályafutását, ám ez már csak narráció.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Jeanne_du_Barry

A film trailere, benne a pompás bevonulási jelenet:

https://www.youtube.com/watch?v=EEvZS2cXy7o

Oppenheimer by Christopher Nolan

 "Most én lettem a halál, a világok pusztítója."

(Bhagavad-Gita, részlet: Visnu rábeszéli a herceget, hogy tegye, amit tennie kell.)

Rendezőjéhez méltóan minden porcikájában kidolgozott a Mű, ráadásul hagyományos celluloidszalagon, digitális megoldásokat elvetve készült ez a felkavaró remekmű. Az első fél óra bizony kell is ahhoz, hogy a film ritmusát, a pattogó dialógusok, a vágások ritmusát felvegyük.

Azon tűnődtem, ha korosabban is felkavaró, akkor egy élete kezdetén lévő ifjonc mit gondolhat -érezhet ennek az új világnak a feltárásán, végzetünk, pusztulásunk lehetséges vízióján, lévén a maghasadás titkának feltárása, az atombomba előállítása égető aktualitása marad az emberiség újabb kori történetének.

Nolan mindent megtesz, hogy szembesítsen végzetes folyamatokkal, a rendszerek (akár a fizikai síkon, akár a társadalmi viszonyokban, végső soron a kettő turbulenciáját példásan alá is húzva) ambivalenciájával. A szörnyű kérdés már az Oppenheimer történet elején elhangzik Teller Ede hangján: egyáltalán megáll e a magfúzió? minden számítás és lehetőség számbevétele ellenére, megállítható lesz e a pusztítás-pusztulás ?

Szépen kidolgozott e filmben főhősünk drámája, kezdve zsidóságán, a lelkiismereti kérdések taglalásán át a teljes szembenézés, a felelősségvállalás kérdésköréig. Nolan ahogyan bennünket nézőket sem kímél, nem kíméli a társadalmat, a mindenkori hajmeresztő és mocskos politikai viszonyokat, hogy mindez rávetülhessen napjaink világára és feszélyezve érezve magunkat hagyjuk el a vetítőtermet.

Caravaggio árnyéka

 Tegnap megnéztem az előzetes vetítését, kiváló munka. A filmet szellemisége teszi emelkedetté.

1610-ben Olaszországban Michelangelo Merisit, ismertebb nevén Caravaggiót brilliáns művésznek tartják. Ellenzi az egyházi dogmát, amely megszabja, hogyan kell a vallási témákat a művészetben ábrázolni. Amikor V. Pál pápa megtudja, hogy Caravaggio prostituáltakat, tolvajokat és csavargókat használ modellként festményeihez, elrendeli, hogy a Vatikáni Titkosszolgálat nyomozást indítson a művész ellen. A nyomozás eredménye határozza meg, teljesül-e Caravaggio kérése, hogy bocsánatot nyerjen egy riválisa meggyilkolása miatt és felmentsék a halálos ítélet alól. Az "Árnyék" néven ismert vezető nyomozó felfedi Caravaggio ellentmondásos életét, bűneit és erényeit.

El kell ismerni a helyszínek, a szcenográfiai rekonstrukciók és a jelmezek dicséretes munkáját, nem is beszélve Michele D'Attanasio "súlyos", de mindig élénk fotóiról. Kifinomult és artikulált technikákhoz folyamodtak, hogy megelevendhessen a filmen is a caravaggioi árnyakkal és fényekkel teli világ.

Ez soha nem öncélú, hanem lendületes, bensőségesen Pasolini-szerű háromdimenziósságot kölcsönöz a jelenetben lévő testeknek, hűen ahhoz a folyamathoz, amellyel Caravaggio összegyűjtötte a magáét az utcán, hogy festményeinek alanyává és modelljévé tegye őket, szentekké és madonnákká és halhatatlan ikonokká változtatva, hogy festményein megjelenítve őket majd az utókor embere e képeket látva megrendülve távozzon templomból, múzeumból.

Azt gondolom a film legnagyobb erénye ez a meggyőző látványvilág amely a 16. századi Itáliát és benne a korszakos mester világát kelti életre. Más kérdés, mennyire valósághű a történet, lévén halála pontos körülményeiről (betegség-erőszak, avagy mindkettő) többfelé teória is létezik. A nagy kontraszt kétségtelenül a drámai befejezés: a pápai kegyelem és ezzel párhuzamosan halála ténye.

A Fabelman család-Spielberg

  Az élet legszebb ajándéka a megadott és megélt idő...amikor időt kapunk a visszatekintésre, a feldolgozásra is. (A magam módján is ezt teszem amikor írásaimban visszatekintek a saját életem dolgaira.)

Nos napjaink egyik legjobb filmrendezője is élt az eszközeivel amikor gyermek és kamaszkorát, valamint szerető családját, majd annak válságát, pályakezdésének a tükrében tárja elénk. Őszinte és remek "mesélősfilm" született keze nyomán, amely leginkább arról a vágyról szól ami világhíressé tehette, szakmája felé vihette.

Ebben a jól felépített, néhol megható filmben minden és mindenki jó, leginkább a szereplők, akik által megelevendik a családi história, benne a kamaszkor a maga válságaival, identitáskeresésével.

Van a filmben egy felkavaró jelenet amikor anyjának levetíti a leleplező, vádoló kis filmes szösszenetet. Közben látjuk Michelle Williams (az anya szerepében ) arcán a változásokat: rádöbben, hogy kamaszfia a kamera segítségével legbensőbb titkát tárta fel és szembesít. Megindító jelenet. Mindent elmond a kamera, a mozi lényegéről.

Külön kell szólni a film nagyszerű humoráról (humorral húzhatjuk át magunkat a nehézségeken) valamint nagyszerű, groteszk befejezéséről, ami egyfajta csattanója is a történetnek.

https://www.youtube.com/watch?v=GvUBoHsmzGE

https://edition.cnn.com/.../steven-spielberg.../index.html

Elveszett illúziók

Ez a tegnap látott mozi ugyanolyan jó a maga műfajában amint a zseniális író, Honoré de Balzac regénye, az Elveszett illúzók.

Imádtam a megelevenedő Párizst, a szerkesztőséget a kácsákkal, az itt-ott hallható Racine szövegeket. Nagyszerű szereplőkkel festi fel rendezője a világirodalom egyik legnagyszerűbb regényének a világát, jelenünkhöz is szóló üzenetét.

"Balzac egy pillanatig sem tétovázik. A maga valóságában ragadja meg a modern társadalmat. Mindenkiről letép valamit, egyesekről az illúziót, másokról az álarcot, s mindenkiben felszabadít valamit, emezekben a jajkiáltást, azokban a reménységet. Ízekre szedi a bűnt, rostjaira bontja a szenvedélyt. Mélyen behatol az emberbe..." olvasom újra a könyvajánlót.

A film ismét felidézte a csodálatos gimnáziumi magyar tanárnőm, Kövesi Ica néni emléket is, aki biztos kezekkel vezetett be az irodalomba, ekkor kezdtem el "falni" Balzac, Zola, Maupassant vagy éppen Flaubert írásait. Leginkább éjjel, párna alatt a gombalámpával, szüleimet megőrjítendő.

Tár

Valóra váltotta az előzeteseket, sőt még többet is hozott számomra ez a lebilincselő és elgondolkodtató film, amely a magaskultúra csúcsain létező (és ennek luxusát is élvező) karmester bukásának a történetét meséli el. Jóféle pszichodráma is az egész.

A film legnagyobb erénye, hogy bizonytalanságban hagy bennünket: nem derül ki valóban erkölcsileg feddhetetlen, vagy pedig leginkább a balszerencsés körülmények okán, válik zaklatóvá hősnőnk. Ez így azért is izgalmas felvetés, mert napjaink MeToo médiaőrületében nem igazán lehet látni-tudni a határokat, kit mikor kiáltanak ki zaklatóvá és tehetnek tönkre percek alatt -média hisztériával megtámogatva- egzisztenciákat, még akkor is ha a tradícionális elhallgatásra felel napjaink ismert mozgalma és nyilvánvaló a sajnálatos jelenség.

A film befejezése is zseniális (vigyázat spoilerezek !): amikor bukott karmesternőnk egy olyan távol keleti gagyi színház pódiumán állva kezdi "újra felépíteni" karrierjét, ahol a nézőtéren a Monster Hunter játék jelmezeibe öltözött nézők fülelnek: gagyi korunk pontos képi megjelenítése is e jelenet.

Elképesztett az is, hogy éppen Mahler 5. szimfóniája ad keretet a történetnek, igaz csak akkordokat hallhatunk a darab próbáiból. Ok , Elgar Gordonkaversenyébe is belehallgathatunk, nem is akármilyen interpretációban.

(Külön öröm, hogy a klasszikus zene mélységeibe is kalauzoló film teljes ház előtt ment, amikor más jeles alkotások vetítésein konganak a mozijaink.)

Egyetértek azokkal akik a főhőst alakító -számomra egyébként is kedvenc- Cate Blanchett legjobb alakításának tartják Lydia Tár-ét.

Örültem , hogy maradt az eredeti hang (nem volt szinkron) éppen Blanchett nagyszerű artikulációja, színgazdag beszéde miatt.

("Tár is not a judgement so much as a statement you can make your own judgment about. The statement is: We're in a new world."-hangzott el az ajánlása a velencei ffeszten.)

https://en.wikipedia.org/wiki/Todd_Field

és a poen, hogyan is lett TÁR ? :

https://twitter.com/cakeblanchett_/status/1628103878020562945?fbclid=IwAR2xCzxnTsW8thfJfC0GjLNXJiWdNWG8zoVZeNNCdEs___0LWakJMu_MfV0

Onibaba, nézd újra !

  Vannak filmművészeti alkotások, amelyeknek ízét-zamatát életen át hordozza az ember. Nos egyik ilyen számomra az 1964-ben készült Onibaba című japán filmdráma.

Elképesztő hangulatát mindvégig őrizve, több évtized után tegnap újra megnéztem. A hatás ugyanoly elementáris amint anno, ám az elszállt évtizedek nyomot hagytak az értelmezésben: akkor leginkább a halálos szenvedély, a kitörő ösztönök vezérelte ember ábrázolása fogott meg, hogy az értelmezés lényeges elemei szoruljanak háttérbe, vagy pedig egyszerűen maradjanak el.

Most döbbentem rám mennyire komplex és páratlan a mű szimbolikája is. Anno naturálisnak tűnt képsorai hihetetlen gazdag jelentéssel telítődtek az évtizedek múltával, vagy bennem változott-alakult át szinte minden ?

A háború mint háttér eszrevétlen és lényegtelen maradt számomra fiatalon, talán éppen ezért volt oly mellbevágó a jelen viszonyrendszerében. Az Idő is új jelentést adott a filmek, hiszen valahol a késő középkorban játszódik a film és szereplői -a marginalizált emberek- menekülő szamuráj harcosok megöléséből és kifosztásából élnek. Anno időtlennek tűnt mindez, jóllehet egyfajta időtlenséget ma is hordoznak a képsorok: a nádas hullámzása és félelmetes susogása a szenvedély vezérelte őrült rohanások és az emberfaló fekete kút drámai kontrasztja egyszerre tárgyilagos, valós világ és mégis képes absztrakttá válni a kamera által pontosan rögzített képsorokban. Minden mesteri a filmben: a felvételek, a vágások profizmusa, a szereplők játéka és az időnkét felhangzó tökéletesen modern zenei hangzások, a fojtott , majd lávafolyamként kitörő párbeszédek...szóval minden együtt van ahhoz, hogy az ember életének legnagyszerűbb alkotásai közé avanzsálódjon e régi történet, amelynek buddhista verziója persze sokkal szelídebb a film drámai meséjénél.

A szomorúság háromszöge

 Szomorúság

Igyekszem körültekintően filmet választani.

Mindezek ellenére az új év első filmjébe beletörött a bicskám. Rendezőjének korábbija (A négyzet) inspirált. Nagyjából ugyanazt, világunk-társadalmunk (a kapitalizmus) romlottságát groteszk optikán keresztül ábrázolja "A szomorúság háromszöge" című filmjében is a svéd rendező Ruben Östlund, Cannesban tavaly díjat nyert alkotásában.

Ám amíg "A négyzet" eredeti és vérbő humorral átszőtt parabola, addig e filmje számomra részben unalmas, részben erőltetett megoldásaival taszított, annak ellenére, hogy még utólag is próbáltam "megérteni" rendezőjét.

A film 3 részre bomlik:

-A főszereplő fiatal pár napjainkban oly divatos emancipációs csatácskáját mutatja be, végtelenül unalmasan. Ez az első etap.

-A második részben egy viharba kerülő luxushajón látjuk viszont őket, pechükre a kapitányi vacsora ideje alatt viharba kerül a hajó és imbolyogni kezd minden. Eleinte próbálják uralni a terepet, hogy aztán a film csúcsjelenete rendszeres, kiadós és apadhatatlan sugárba hányásba torkolljon... ám ha csak felül jönne ! Ok: az ember átpréseli magát e jeleneteken,

-aztán a hajótörötteinkkel izgulni is kezd a lakatlan szigeten. Ez már a harmadik rész.

Ez a rész még jó is lenne: eredeti, jól eltalált karakterek bomlanak ki a "játék" során, ám a megoldás éppoly kiábrándító. Spoiler vagy nem spoiler, a végén kiderül, hogy egy luxusszállós sziget lakatlan partrészére dobta ki a tenger hajótörötteinket... tehát minden mehet tovább, illetve kezdődhet elölről.

Mindez így leírva lehetne meggyőző, ám a filmben nem az.

Tanulság tehát nulla. A témafelvetést, a luxus életmód, a fékezhetetlen fogyasztás kritikáját a legnagyobbak már ezerszer megragadták: "A nagy zábálástól" kezdve Fellinin keresztül stb. stb., e témát számtalan remekmű tárta elénk.

Egyetlen szomorú tény ragadott meg a kritikákat böngészve utólag, hogy szimpatikus női főszereplője egészen fiatalon halt meg, nincs már közöttünk.

https://www.youtube.com/watch?v=ad8jvBSsNKQ&t=2s