Dreyfusról, Polanskitól

Rendkívüli módon "megmunkált", lebilincselő alkotás a 86 éves Roman Polanski Dreyfus filmje. Az újabb és újabb fordulatokkal (és áldozatokkal) teli jól ismert ügy feldolgozása az utóbbi idők legprofibb mozija számomra. A Tiszt és kém: A Dreyfus-ügy (J’accuse) címen fut a mozikban, mert a Dreyfust tisztázó Picquart ezredest helyezi a fókuszba. A felkavaró történet a 20. század fordulójának legmélyebb francia politikai botrányáról és a történet nyomán fellángoló zsidógyűlöletről szól. Napjainknak is üzen.

Polanski filmes eszközei magával ragadóak: leginkább frontális beállításokkal dolgozva utal a társadalmi struktúrára, ugyanakkor a kulcsjelenetekben felpörgetett mozgásokkal kellő dinamikát is ad mozijának. Szürke, kopár külsők, párizsi sikátorok, majd a gázlámpák fényével átitatott enteriőrök után (kafkai hangulatú a spionminisztérium ezek közt) néhány megkapó külső jelenetet is láthatunk: például a Garnier-palotával a háttérben párizsi kávéházi teraszon is találkozhatunk hőseinkkel és nem maradt el a kánkános mulató füstösen piros hangulata sem, ahol az igazi áruló Esterházy alakját látjuk először.

Ki ne hagyjátok !

Zárójelentés, zarándokkórussal

Kényszernyugdíjazott főorvos ismerőstől tudom, bezárt kórháza műszereit hogyan cipelték haza ("még a telefonokat is kitépték a falból") a szintén percek alatt kiebrudalt kollégái. Ez a morál a kiindulópontja Szabó István Zárójelentés című filmjének is, amelyben a maga eszközeivel látleletet ad jelenünkről. A lényeg azonban egy idilli környezetben, a tó közepén két csónakban zajló párbeszédben: a hívő ember (Isten szolgája) és az "életét megélő" ember dialógusában összpontosul. Utóbbi maga a filmrendező. Mindenekelőtt kamaradarabnak tűnt számomra ez a kétségtelenül rezignált Szabó film. Markáns figurákkal bemutatott sorsok felvillantásával és a kórházától megválni kényszerült főorvos történetén keresztül. Pontos diagnózisa széthulló jelenünknek.

Korosztályom színészeinek legjava vonul fel kisebb-nagyobb szerepekben: elképesztő gazdagság! Számomra a főorvosunk anyját zseniálisan alakító Csomós Mari és a pap szerepében megjelenő Eperjes Károly felejthetetlen.

....és persze a búcsú, ettől a mi életünkben -vélhetően- már nem változó világtól Wagner Tannhäuserének zarándokkorusával, amit aztán csendben én is dúdolni kezdtem: Ewigkeit...Ewigkeit....

https://www.youtube.com/watch?v=COhLnFwGaT0

https://hetediksor.hu/2020/02/26/zarojelentes-kritika/

Hieronymus Bosch: Gyönyörök kertje

Emlékeim szerint értelmiségi lakás elképzelhetetlen Bosch-kötet, a könyvek közt kandikáló monstrum nélkül. Egyik első művészeti albumom a titokzatos Maestroról -még a "Komplett opera/L'opera completa di..." sorozatból- ma is megvan kopottas reprodukcióval. A madridi Pradoban aztán mágnesként vonzott a "Kert" néven emlegetett triptichon (később "Gyönyörök kertje"), amiért II. Fülöp kínoztatta (körmüket tépkedtette) az alkotást rejtő őröket, hogy flamand földről új kolostorpalotájába, az Escorialba cipeltesse, hogy aztán a fáma szerint halálában is a kép lehessen társa.

A Mária Kongregáció feljegyzései közt találkozunk csak Bosch nevével, amelynek tagja volt és megbízásukból is festett oltárképet a Születésről. Mást nem tudunk róla, illetve azt, hogy eredeti neve Jheronimus van Aken volt. Kizárólag művei tartják izgalomban tehát több mint félezer éve a képei varázsában merítkező halandókat. 

A ma látott spanyol film a madridi királyi múzeum monumentális kincséről profizmussal taglalja a Bosch kérdéskört és igyekszik közelebb vinni e titokzatos műhöz. Leginkább a paradicsomi jelenet ragadott most meg, ahol a Teremtő fejében Jézus arcvonásait vélik felfedezni a kutatók: a röntgenfelvétel egy balra forduló szakállas Atya fejet mutatott ki, ezt váltotta fel a képből ránk kinéző újabb, hogy aztán Éva kezét fogva még különösebbé váljék a szimbolika.

A konklúzió: a monumentális tabló saját magunk tükre, amennyiben bennünk van a Pokol és a Mennyország, csak irgalomért esedezhetünk.

Ezért is volt gyönyörű a film végén a Bach zenei idézet:

https://www.youtube.com/watch?v=aPAiH9XhTHc

(...és a fenékre festett kottát most Reneé Fleming simán ki is énekelte nekünk.)

A becsukott triptichon két szárnyából összeálló grisaille ábrázolásról jó lett volna többet is hallani. Az érzékletesen ábrázolt gömbben középütt a Föld lapos korongja....a Világ Teremtése, ám talán ez is olyan különös világképet ábrázol, amely a kinyitott három fatáblán más dimenzióban bontakozik ki. Mindenesetre a geometriája számomra lenyűgöző.

https://www.khanacademy.org/…/bosch-the-garden-of-earthly-d…

https://hu.wikipedia.org/wi…/Gy%C3%B6ny%C3%B6r%C3%B6k_kertje

Farkas István, avagy "a tehetség eltiporhatatlan méltósága"

Rájöttem alig megoldható feladat bármi lényegeset is visszaadni fotográfiával ebből a megdöbbentő életműből. Igaz tán két művét egész életemben reprodukciókon láthattam, ám szinte semmit sem mondott el mindarról ami most a MNG szépen rendezett tárlatán teremről teremre periodizálva győzött meg: hogy a 20. század kiemelkedő művésze Farkas István. Ellentmondott az is a furcsa, művészekkel, életükkel kapcsolatos sztereotípiáknak, hogy a nélkülözés, a nyomor, a kitaszítottság lehet leginkább mélyre hatoló művek origója, hiszen egyik legjelesebb kiadónk tulajdonosának gyermekeként nem maradt lehetőségek híján. Párizsban sikeres művészként ismerték és korának legjelesebbjei tartoztak baráti köréhez. A képaláírásokon sajnos többször felbukkan az a szintén furcsa elgondolás, hogy kvázi "előre vetítődött a tragikus vég", egyfajta magyarázataként a képei legjavából kicsorduló fájdalomnak, magány érzésnek és az ezekkel összefüggő misztikus merengésnek.

A vég persze rettenetes, nincsenek minderre szavak sem. Torokszorító érzéssel jöttem ki ebbe a szikrázóan ragyogó, szelesen napsütéses, télvégi, csodás Budapestünkre pillantván, hogy még jobban fájjon.

A legszebb kommentet egykori tanítványomtól, Szabó Zsuzsától kaptam: "A levél a végén.... hétköznapi szavak a rettenetre a belátás pillanatában. Megszédültem akkor. Amúgy a bemutatott életmű olyan nagyívű, izgalmas, komolyan szép, hogy Farkas Istvánról szerencsére nem a tragikus vég, hanem a tehetség eltiporhatatlan méltósága jut eszembe."

https://mng.hu/kiallitasok/kihult-vilag-farkas-istvan-1887-1944-muveszete/?fbclid=IwAR2CqscuEOs3g6N4dJ2MnFt_IbvW6yPfqtpNsUmywOL6mrGLOwy16pKRQhw

https://hu.wikipedia.org/wiki/Farkas_Istv%C3%A1n_(fest%C5%91)?fbclid=IwAR3fs-0SAZ6osCYFSpXxeJ_4vxKDrBmYSvBKrtpkf8F67VLnzbg5HWF_9U0

Gauguin Tahitin/Az elveszett paradicsom

Szerettem ezt a filmet is: reális képet ad a festő szomorú sorsáról, illetve betekintést kapunk a gyarmati sorba taszított szigetvilág mindennapjairól, ahol csak a peremeken találhatta meg (vagy alkotta meg inkább művészi fantáziájával) mindazt ami ma is nosztalgia tárgyává teszi festészetét. 

Megdöbbentő látni a film végén szegényes sírkövét a parádés/csicsás papi társaságában aki kiátkozta.

Ady Endre így írt róla 1906-ban:
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/AdyProza-ady-prozaja-1/8-kotet-5B18/cikkek-tanulmanyok-1906-junius1907-junius-5B19/73-paul-gauguin-5E51/?fbclid=IwAR2ZNBYoiwxKmurAMe4WamViSyLKKEguj1Oxjapez1tauJEb8xf5p-ELY-o

Elgurult a pirula ? / Guy Ritchie filmje

Közömbösen jöttem ki tegnap Guy Ritchie Úriemberek (The Gentlemen) című filmjéről, azon tűnődve mi vezethet bárkit is fiktív drogbárótörténetek kiagyalására. Habár nem összehasonlítható, ám mégis Scorsese legutóbbi filmje (Az ír) jutott eszembe, ám ott bőven volt muníció és az ebből fakadó morális kicsengés. Nem sajnálom az angol arisztokráciát sem, jóllehet valamiféle célzatosságot véltem kiolvasni feléjük.(Filmjeinek befolyt "zsé"-jéből mindenesetre futotta elszegényedett család kastélyának bezsebeléséhez.)

A film nézhető, jól pergő az abszurditása ellenére.

A filmszöveg(dialógusok) az külön történet -mondhatnának rétegnyelv-ha nem nézné e filmet bármiféle mintaképpen boldog-boldogtalan. Minden nyelvi humora ellenére sok volt a félmondatonkénti nemi aktus és szervek argóba hanyatló ismétléséből. Egyetlen mondatán kezdett harsány össznépi kacagásba az egyébként dugig teli moziban a nézőközönség: amikor a vége felé felsejlett a vásott kölyökként gyilkoló drogbáróink világa felett a leghatalmasabb: a "gázszerelőből milliárdossá" és korlátlan hatalmúvá lett orosz maffiózó. Utána néztünk valóban ezt a leírást használja a rendező, nyilván nem célzatosan gondolt egy eldugott Kelet-európai kis országra...

Nekem leginkább Hugh Grant "álmeleg" figurája tetszett, ő e végtelenségig ismételhető, fűzhető történet gátlástalan és minden fortélyt bevető "zsarolómotorja".

https://www.youtube.com/watch?v=2B0RpUGss2c&fbclid=IwAR06sFwUEJIUmoPuRnDLSgv2FcruH5zikcdRkkGvyrW8VBfZRm4PJk4q0Xc  

Kisasszonyok (Little Woman)

A legfiatalabb színész korosztály legjobbjaival forgatott film egy cseppet emlékeztetett Ang Lee, Értelem és érzelem című alkotására (mindkét film a lányok kamasz és ifjúkoráról, férjhezmenésük esélyeiről illetve a női önmegvalósítás lehetőségeiről vagy lehetetlenségéről mesél egy család történetét követve a boldogulásig), ám amíg az előző valahol a 19. század -tradíciókhoz még jobban ragaszkodó- elején játszódott, addig ez a hasonló szépségű alkotás már nem a nyomasztó angliai viszonyok közt hanem a századvégi, a szabadság szelét hozó államokban.

A nővérek egyike pl. impresszionisztikus módon fest és van egy szépséges jelenetsor amelyet a tengerparton izzó nyári napsütésben forgattak, amely egyértelműen megidézi Joaquín Sorolla káprázatos festői világát/pontosabban ez ihlette a rendezőt, hogy ilyen fény és színviszonyok közt forgassa a film legköltőibb jelenetsorát....szóval apait-anyait beleadtak a Kisasszonyokba is. A vidéki észak festői megjelenítése mellett megkapó volt a New Yorki élet színes ábrázolása. A film igazi értéke számora a tehetséges ifjú színészgeneráció megjelenése és alakításai.

A Vágy és vezeklés című film gonosz kamaszlánya közben nagyszerű szinésznővé nőtte ki magát (Saoirse Ronan, emlékeztet Vanessa Redgrave-re ) Timothée Chalamet, Florence Pugh, Emma Watson tehetségük legjavát adták e filmhez is...... nagyszerű színészek, jó látni az új és még újabb nemzedéket. Na és a bombabiztos Meryl Streep a vénlány nagynéni szerepében, hihetetlen mire képes néhány gesztusával, mimikájával. (“But you weren’t married to-““THATS BECAUSE IM RICH!”:D :D :D)
Joaquín Sorolla: Séta a tengerparton, 1909:
https://www.youtube.com/watch?v=AST2-4db4ic

Egy esős nap New Yorkban, Woody Allen romantikus komédiája

Woody Allen szokásához híven ismét a New York-i felső középosztály titkaiban kurkászik az intellektusát csillogtató párbeszédekkel, ráadásul e film storyja sem volt számomra az annyira....ám legalább néhány közhelyes tradícionális és modernebb értelmiségi enteriőrbe bekukucskálhattunk.

Az egyetlen érdeme, hogy a nyolcvanon túli Maestro a legfiatalabb (és alapból tehetséges) generációból választott színészeket magának és egyáltalán e korosztály gondolatait prezentálná, ám nagy kár, hogy utóbbiak a saját világához igazodnak, pontosabban rájuk vetíti ezt...akkor pedig hol marad az eredetiség ? Kizártnak tartom, hogy kis W. Allenek szaladgáljanak kávézóból hotel foyerbe és vissza. Itt van például a főhős Timothée Chalamet -aki már bizonyított egy szenzációs filmben (Szólíts a neveden)- , ám Woody ismerős párbeszédeiből nem tud jól kijönni.

(Őszintén szólva az ifjúság azonban számunkra egyfajta elixír, ezt saját szakmámból is jól tudom. Igyekszem éveim végső határáig kitolni a rendszeres találkozást, a szűrőt amelyen keresztül kicsit más a fénytörés, az idő múlása... és talán már csak következő életemben realizálódik, hogy egy arany plasztikkártyával a zsebemben tekereghetek a Nagy Almában, ahová vagy 150 évvel ezelőtt gyárat alapítani érkeztek a felmenők, családunk német ágának tagjai, hogy a Broadway szcéniumait reflektoraikkal bevilágíthassák.)

https://www.youtube.com/watch?time_continue=3&v=fJ5R237oRzY&feature=emb_logo&fbclid=IwAR32zhHEay-vQgFDtP8s5aesVcl83W3MY4-1S5Nq92fIuz4zPL5jatw8yvw

Knives Out/Tőrbe ejtve

Itt minden együtt van: a kiváló story a klasszikus pénzéhes, hoppon maradt örökösökkel és a vagy két órás tökéletes feszültségben fogant csörte a megoldásért. Ám a történet még annál is csavarosabb, új és újabb -a maga sajátos logikáját követő- fordulatokkal, amint egy hatalmas puzzle körvonalazódik egy olyan gonosz bűntény körül, amelynek hallatán Agatha Christie avagy kedvenc Poirotja a 10 újját nyalogatná tövig :) , ám ez a történet van annyira napjainkba ágyazva is, hogy műfaján beül még képes olyan morális - a bevándorlás kérdéskörével kapcsolatos- izgalmakat is prezentálni.

A kiváló szereplőgárda (élen az egyébként is kedvenc Daniel Craige-el, mint magánkopóval, Christopher Plummerrel a krimiíróval és igy tovább) mindent meg is tesz az élményért.

A filmtechika is tökéletes: az egy igazi megtollasodott krimiíróhoz illő, baljóslatú villában forgatott képsorok -ok vannnak persze külsős felvételek is- , egzotikus enteriőrjeivel, rejtekajtóival fest hátteret, amint nem kevésbé rejtélyes az ő halála is, ami körül foroghat majd minden...ám pszt, ennél többet nem mondhatok, ha jól akarsz a műfajon belül szórakozni, akkor ki ne hagyd e filmet.

Gyanítom az év végi filmszüretem legjobb darabja ez volt. Már a második évtizedet kezdjük, ennél rosszabb filmes kezdetet soha !

https://www.youtube.com/watch?v=0fSwas0K4l8&fbclid=IwAR2qqeX6wC6K_MfNnnuSmNj1_YJ0wvpyMYfQkUT-cCJggVnihGd4xQdvTcg

https://www.youtube.com/watch?v=0fSwas0K4l8&fbclid=IwAR2g7XZpdDcAIe0LMGCjbeCu1pVUZkFQJh9uptzszDMOZr_g7CVuBjwLeBk