Annyi melankólia is jött át ebben e rendkívüli filmben, amennyit a cast-ot kísérő Chopin etűd közvetített. Plusz még a feszes és tökéletesen filmre festett alkotásból átcsengő egzaltáltság és csipetnyi őrültség, amely az "imádott spanyoljaimtól" elvárható.
Ez az eredeti alkotás három zseniális szereplőjével igazi filmélmény: hol sírva, hol nevetve és a végén magunkba nézve töprengve követjük a remek snittekkel, még jobb dialógusokkal teli mozit.
Penelope Cruz első perctől kezdve -amióta egyik első filmjében láthattam- számomra nagyszerű művész, ugyanígy Antonio Banderas, aki a szépfiús sexidol gunyából kinőve napjaink egyik legjobb filmszínészévé avanzsált. Mindkettőjük filmjeit kihagyás nélkül falom fel. A harmadik, Oscar Martínez a spanyol filmesek korosabb generációjának képviselője e filmben is felkavar és felráz, mindezt visszafogott játékával. Igaz jutalomjáték mindhármuknak.
Rendkívüli a steril-minimalista környezet is amelyben forgatták a filmet, olyan peonokkal amelyekre a festő René Magritte is csak csettintene.
Minden filmes eszköz és színészi játék végső soron azt szolgálta, hogy jelenünknek adekvát, felkavaró nézőpontokat közvetítsen az emberi természetről . Számomra legnagyobb erénye a "kép a képben" effektus, alias "dráma a drámában" játék részesei lehettünk. Minden drámaisága mellett az a humor sem hiányzik a filmből amely oldja is komorságát, sőt szórakoztatóvá tesz e remekművet!
Ki ne hagyd ! Gastón Duprat és Mariano Cohn a rendezők.
