A Nap, avagy az Isten nélküli ember egzisztálása:
A nagy francia realista írók olvasása után még ifjan találkozhattam Albert Camus világával. Jól emlékszem a nagy moralizatőr munkái hatására. Mindent szépen sorban vettem, megdermesztett.
A tegnapi filmadaptáció erősítette meg, hogy akkor minden szövegét fekete-fehérben "láttam", ellentétben a már említett nagyregények, novellák színes, hullámzó világával. Camus szövegei mindemellett rendkívül olvasmányosak is voltak számomra. Később is elővettem könyveit újra és újra. Rengeteg idézetem van tőle feljegyezve, szeretem világlátását, higgadt bölcsességét.
A remek francia rendezőé, François Ozon-é az érdem, hogy a tegnap látott filmadaptáció egyrészet felidézte ezt a korai regényfalós időszakomat, másrészt élvezhettem kiváló filmrevitelét Camus: Közöny címen megjelent kisregényének.
Bizony csodát tett rendezőnk: minden mozzanatában pontosan kidolgozott munkájában Camus abszurdnak nevezett világával. Példás, ahogyan a fekete-fehér film eszközeivel bánik. A csúcs számomra az események fókuszában a pisztolylövéses jelenet, amelyben főhősünk hidegvérrel ereszti a golyókat a kötekedő kis arab fiúba.
A Nap ereje, a késen csillanó napsugár, a hátborzongató vibrálásban meghúzott ravasz, az öt lövés és egy értelmetlenül kioltott élet. Ez a pontos kidolgozás, a képek, a vizualitás lenyűgöző ereje kíséri végig a látszólag érzéketlen főhős történetét, hogy a lelkésszel a börtönben egy végső párbeszédben bontakozzon ki mindaz, amit számunkra Camus felmondani kíván.
A film a regény eredeti címét (L'Étranger) kapta.
