2023. március 12., vasárnap

A Fabelman család-Spielberg

  Az élet legszebb ajándéka a megadott és megélt idő...amikor időt kapunk a visszatekintésre, a feldolgozásra is. (A magam módján is ezt teszem amikor írásaimban visszatekintek a saját életem dolgaira.)

Nos napjaink egyik legjobb filmrendezője is élt az eszközeivel amikor gyermek és kamaszkorát, valamint szerető családját, majd annak válságát, pályakezdésének a tükrében tárja elénk. Őszinte és remek "mesélősfilm" született keze nyomán, amely leginkább arról a vágyról szól ami világhíressé tehette, szakmája felé vihette.
Ebben a jól felépített, néhol megható filmben minden és mindenki jó, leginkább a szereplők, akik által megelevendik a családi história, benne a kamaszkor a maga válságaival, identitáskeresésével.
Van a filmben egy felkavaró jelenet amikor anyjának levetíti a leleplező, vádoló kis filmes szösszenetet. Közben látjuk Michelle Williams (az anya szerepében ) arcán a változásokat: rádöbben, hogy kamaszfia a kamera segítségével legbensőbb titkát tárta fel és szembesít. Megindító jelenet. Mindent elmond a kamera, a mozi lényegéről.
Külön kell szólni a film nagyszerű humoráról (humorral húzhatjuk át magunkat a nehézségeken) valamint nagyszerű, groteszk befejezéséről, ami egyfajta csattanója is a történetnek.

Elveszett illúziók

Ez a tegnap látott mozi ugyanolyan jó a maga műfajában amint a zseniális író, Honoré de Balzac regénye, az Elveszett illúzók.

Imádtam a megelevenedő Párizst, a szerkesztőséget a kácsákkal, az itt-ott hallható Racine szövegeket. Nagyszerű szereplőkkel festi fel rendezője a világirodalom egyik legnagyszerűbb regényének a világát, jelenünkhöz is szóló üzenetét.
"Balzac egy pillanatig sem tétovázik. A maga valóságában ragadja meg a modern társadalmat. Mindenkiről letép valamit, egyesekről az illúziót, másokról az álarcot, s mindenkiben felszabadít valamit, emezekben a jajkiáltást, azokban a reménységet. Ízekre szedi a bűnt, rostjaira bontja a szenvedélyt. Mélyen behatol az emberbe..." olvasom újra a könyvajánlót.
A film ismét felidézte a csodálatos gimnáziumi magyar tanárnőm, Kövesi Ica néni emléket is, aki biztos kezekkel vezetett be az irodalomba, ekkor kezdtem el "falni" Balzac, Zola, Maupassant vagy éppen Flaubert írásait. Leginkább éjjel, párna alatt a gombalámpával, szüleimet megőrjítendő.