Volt egy pointillizmus kiállítás az Albertinában amely reveláció volt számomra. Soha nem látott festményekkel, kevésbé ismert ám nagyszerű festőkkel és kitekintéssel Mondrian, Picasso, Carra és Paul Klee művészetéig. A látás, a művészetek igazi és felemelő ünnepe. Mindemellett egy pontosan kidolgozott, következetes, ám ugyanakkor érzéki világ tárult fel előttem.
Mégis Van Gogh vibráló képei szólítottak meg igazán:
Ezt a képét élete utolsó előtti évében a rácsain keresztül kitekintve öntötte vásznára a Saint-Rémy intézetben egy májusi délutánon. A természet vad pompája tárul fel ahol ugyan világít a levendula, dőlnek az íriszek, a rideg párizsi kékkel vonalkázott vegetáció mégis vérontásra készül. A kép közepén mint mérges kígyók, sziszegve emelkednek fel a fatörzsek, hogy tombolva bomolhasson ki rajtuk buja vegetáció. Minden vibrál és ingadozik. Egyszerre szépséges és titokzatos, vágyakkal és fájdalommal terhes. Megszólít, torkon ragad és nem enged.
(Saint-Rémy, menedék. 1889.május, 91,5X72 cm olaj, vászon, jbl: Vincent, Kroller-Müller Muzeum Otterlo/Holland)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése