Ez a tegnap látott mozi ugyanolyan jó a maga műfajában amint a zseniális író, Honoré de Balzac regénye, az Elveszett illúzók.
Imádtam a megelevenedő Párizst, a szerkesztőséget a kácsákkal, az itt-ott hallható Racine szövegeket. Nagyszerű szereplőkkel festi fel rendezője a világirodalom egyik legnagyszerűbb regényének a világát, jelenünkhöz is szóló üzenetét.
"Balzac egy pillanatig sem tétovázik. A maga valóságában ragadja meg a modern társadalmat. Mindenkiről letép valamit, egyesekről az illúziót, másokról az álarcot, s mindenkiben felszabadít valamit, emezekben a jajkiáltást, azokban a reménységet. Ízekre szedi a bűnt, rostjaira bontja a szenvedélyt. Mélyen behatol az emberbe..." olvasom újra a könyvajánlót.
A film ismét felidézte a csodálatos gimnáziumi magyar tanárnőm, Kövesi Ica néni emléket is, aki biztos kezekkel vezetett be az irodalomba, ekkor kezdtem el "falni" Balzac, Zola, Maupassant vagy éppen Flaubert írásait. Leginkább éjjel, párna alatt a gombalámpával, szüleimet megőrjítendő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése