Felkavaró, látványgazdag film idézi fel a drámakirálynő emlékét.
Az ominózus lábamputációval kezdődő, majd a betegágyához érkező szerettei kapcsán megelevenedő utolsó két évtized történései sorolnak előttünk lebilincselő képsorokban.
(Megdöbbentettek az életre kelő híres kortársak is, valahogy megegyezett egy-egy filmbéli figura a róluk bennem élő képpel: akár Zolára, Muchára vagy dr. Freudra gondolok most vissza, még akkor is ha szerencsénkre vannak elérhető fotók is róluk.)
A jeleneteket aláfestő ábrándos Debussy zongoradarabok és leginkább a film végén Ravel híres, a hercegnő halálára írt "pavane"-ja tették tökéletessé számomra a filmélményt:
Maradt némafilmjelenet is Berhardtról:
(A „Toscát” Sardou kifejezetten Sarah számára írta, egyik előadása végén a kellékes figyelmetlensége miatt a puszta padlóra esve zúzta össze a térdét, amelynek a kálváriája itt kezdődött.)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése