Ismét elszaladt egy év, ám ismét itt vagyok kedves naplóm. Bezártan, megfosztva az eleven élet nyűzsgésétől, utazásainktól, moziba járásunktól. Mozi ügyben én már csak ilyen konzervatív pasas maradok, streamelés ide-vagy oda.
Ám történt végre valami amit mindig várok és számomra a mozi varázsa: olyan filmet látni amelyet még utána napokig hordozhat az ember. A gondolatokat, az érzéseket azt, hogy még élünk ezek által is.
E rendkívül finom eszközökkel dolgozó megrendítő filmet vagy másfél esztendő kényszerű mozikihagyás után nézhettem, így is vagy öten ültünk a nézőtéren.
Rendelkezhetünk e a sorsunkkal?
Mennyiben tartozik döntésünk a szeretteinkre ?
Szabad e a legfontosabb dolgokat eltitkolni, hogy ezzel is védjük a másikat? és még sorolhatnánk a feltett kérdéseket.
Minden tökéletes e filmben: az operatőri munka, a beállítások, a plánok mind-mind egy célt szolgálnak, hogy lebilincselő mozi részesei lehessünk. Az angliai Lake District vadregényes tájain készült felvételek lélegzetelállítóak.
Két főszereplője a legjobb választás: Stanley Tucci és Colin Firth ugyanúgy. Utóbbi arcjátéka felejthetetlen: mindenféle hangzó szöveg nélkül olvashatunk belőle akár mindennapi reakció-rezdüléseket, akár belső viharokat, akár tépelődő gondolakat. Bergmani fickó !
Nem könnyű mozi, lenyűgöző a fiatal angol rendező Harry Macqueen második játékfilmje:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése