Már az is élmény volt, hogy élőben hallhattuk a szépen csengő olasz nyelvet az Olasz Intézet igazgatójától, plusz még amilyen okos mondatokkal vezette fel tegnap este az Urániában vetített , restaurált Pasolini filmet a Mamma Romát.
Ennyi évtized múltán a film mondókája mellett megdöbbentett az akkori idők "statikussága", a viselkedés és beszédmód egyszerűsége, tisztasága -szemben a mai influenszeres őrülettel teli, fenekestül felforgatott világunkéval, az összevissza vagdosott filmekkel, amelyek leginkább a "minél gorsabb és vadabb annál jobb" erőszakolt világát közvetítik. Amilyen a bent olyan a kint, jutott eszembe e keleti bölcsességtöredék.
Mázlista voltam amikor kamaszként Papa hétvégi mozijában már ott ülhettem a surrogó vetítőgép mellett a tekercscserékkel megszakított estéken és nézhettem végig az olasz neorealista filmektől a bús hazaiakig szinte mindent, köztük a Mamma Rómát is a felejthetetlen Anna Magnanival. Jóllehet a film gondolatiságát kevésbé értettem (a város peremén kódorgó suhancok csínytevései jobban érdekeltek), amint tegnap a fogházban haldokló fiú környezetében elhangó Dante idézetet sem, amely kvintesszenciája is a filmnek. Bizony alászálunk újra és újra a Végtelenből kis poklainkba.
"A staféta átadása Dante és Pasolini között. Valójában 2022 az az év, amikor Pier Paolo Pasolini (1922-1975) születésének századik évfordulója van. Hazánk egyik legvilágosabb olasz költője, írója, rendezője, újságírója, színházi és értelmiségi szerzője." olvasom az egyik olasz kulturális ajánlóban.
A film utolsó jelenete önmagában remekmű a Vivaldi Concertoval, a látnok Pasolinié:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése