"Most én lettem a halál, a világok pusztítója."
(Bhagavad-Gita, részlet: Visnu rábeszéli a herceget, hogy tegye, amit tennie kell.)
Rendezőjéhez méltóan minden porcikájában kidolgozott a Mű, ráadásul hagyományos celluloidszalagon, digitális megoldásokat elvetve készült ez a felkavaró remekmű. Az első fél óra bizony kell is ahhoz, hogy a film ritmusát, a pattogó dialógusok, a vágások ritmusát felvegyük.
Azon tűnődtem, ha korosabban is felkavaró, akkor egy élete kezdetén lévő ifjonc mit gondolhat -érezhet ennek az új világnak a feltárásán, végzetünk, pusztulásunk lehetséges vízióján, lévén a maghasadás titkának feltárása, az atombomba előállítása égető aktualitása marad az emberiség újabb kori történetének.
Nolan mindent megtesz, hogy szembesítsen végzetes folyamatokkal, a rendszerek (akár a fizikai síkon, akár a társadalmi viszonyokban, végső soron a kettő turbulenciáját példásan alá is húzva) ambivalenciájával. A szörnyű kérdés már az Oppenheimer történet elején elhangzik Teller Ede hangján: egyáltalán megáll e a magfúzió? minden számítás és lehetőség számbevétele ellenére, megállítható lesz e a pusztítás-pusztulás ?
Szépen kidolgozott e filmben főhősünk drámája, kezdve zsidóságán, a lelkiismereti kérdések taglalásán át a teljes szembenézés, a felelősségvállalás kérdésköréig. Nolan ahogyan bennünket nézőket sem kímél, nem kíméli a társadalmat, a mindenkori hajmeresztő és mocskos politikai viszonyokat, hogy mindez rávetülhessen napjaink világára és feszélyezve érezve magunkat hagyjuk el a vetítőtermet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése