Woody Allen szokásához híven ismét a New York-i felső középosztály titkaiban kurkászik az intellektusát csillogtató párbeszédekkel, ráadásul e film storyja sem volt számomra az annyira....ám legalább néhány közhelyes tradícionális és modernebb értelmiségi enteriőrbe bekukucskálhattunk.
Az egyetlen érdeme, hogy a nyolcvanon túli Maestro a legfiatalabb (és alapból tehetséges) generációból választott színészeket magának és egyáltalán e korosztály gondolatait prezentálná, ám nagy kár, hogy utóbbiak a saját világához igazodnak, pontosabban rájuk vetíti ezt...akkor pedig hol marad az eredetiség ? Kizártnak tartom, hogy kis W. Allenek szaladgáljanak kávézóból hotel foyerbe és vissza. Itt van például a főhős Timothée Chalamet -aki már bizonyított egy szenzációs filmben (Szólíts a neveden)- , ám Woody ismerős párbeszédeiből nem tud jól kijönni.
(Őszintén szólva az ifjúság azonban számunkra egyfajta elixír, ezt saját szakmámból is jól tudom. Igyekszem éveim végső határáig kitolni a rendszeres találkozást, a szűrőt amelyen keresztül kicsit más a fénytörés, az idő múlása... és talán már csak következő életemben realizálódik, hogy egy arany plasztikkártyával a zsebemben tekereghetek a Nagy Almában, ahová vagy 150 évvel ezelőtt gyárat alapítani érkeztek a felmenők, családunk német ágának tagjai, hogy a Broadway szcéniumait reflektoraikkal bevilágíthassák.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése