Közömbösen jöttem ki tegnap Guy Ritchie Úriemberek (The Gentlemen) című filmjéről, azon tűnődve mi vezethet bárkit is fiktív drogbárótörténetek kiagyalására. Habár nem összehasonlítható, ám mégis Scorsese legutóbbi filmje (Az ír) jutott eszembe, ám ott bőven volt muníció és az ebből fakadó morális kicsengés. Nem sajnálom az angol arisztokráciát sem, jóllehet valamiféle célzatosságot véltem kiolvasni feléjük.(Filmjeinek befolyt "zsé"-jéből mindenesetre futotta elszegényedett család kastélyának bezsebeléséhez.)
A filmszöveg(dialógusok) az külön történet -mondhatnának rétegnyelv-ha nem nézné e filmet bármiféle mintaképpen boldog-boldogtalan. Minden nyelvi humora ellenére sok volt a félmondatonkénti nemi aktus és szervek argóba hanyatló ismétléséből. Egyetlen mondatán kezdett harsány össznépi kacagásba az egyébként dugig teli moziban a nézőközönség: amikor a vége felé felsejlett a vásott kölyökként gyilkoló drogbáróink világa felett a leghatalmasabb: a "gázszerelőből milliárdossá" és korlátlan hatalmúvá lett orosz maffiózó. Utána néztünk valóban ezt a leírást használja a rendező, nyilván nem célzatosan gondolt egy eldugott Kelet-európai kis országra...
Nekem leginkább Hugh Grant "álmeleg" figurája tetszett, ő e végtelenségig ismételhető, fűzhető történet gátlástalan és minden fortélyt bevető "zsarolómotorja".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése